Klasszikusok a Zeneakadémiáról

Klasszikusok a Zeneakadémiáról

M5

Baranyay László és egykori tanítványainak hangversenye. „Az arányok ilyen érzékeny kiegyensúlyozása, ilyen varázsos hangszínek kikeverése igazi lírikusra vall és szavatolja, hogy Baranyaytól még sokat várhat és kaphat a magyar közönség” – jellemezte 1972-ben a koncertező művészként bemutatkozó Baranyay Lászlót Pernye András lelkes kritikája, s az azóta eltelt majd’ ötven esztendő messzemenően igazolta ezeket a szavakat. Az 1973 óta a Zeneakadémián oktató zongoristától az elmúlt évtizedek során a közönség mellett felmérhetetlenül sokat kapott a hazai és a nemzetközi művészképzés is. A 75 esztendős Baranyay László koncertje mindkét vonatkozásban bizonyító erejű, hiszen a Liszt-díjas ünnepelt társaságában a hálás tanítványok egész csapata is pódiumra lépett, reprezentálva a Baranyay-növendékek egymást követő nemzedékeinek valóságos láncolatát.

Więcej informacji

O audycji