Akusztik - Čt 05.02. 00:25

Akusztik - Čt 05.02. 00:25

M2
65 minut
Maďarsko Music

Sugarloaf. A Sugarloaf 30 éves fennállása alatt ma már a hazai könnyűzenei élet egyik ikonja. A zenekar 1995 májusában alakult, nem egészen három év múlva klipjeit már több külföldi zenecsatorna játszotta, és 2000 márciusában megjelent, Manga című nagylemezét a cannes-i MIDEM fesztiválon mutatta be nagy sikerrel.2003-as, Nő a baj! című albumuk dalai – Hunny Bunny, Vadvirág, Bárcsak lennék férfi – hónapokig uralták a listákat. Ezekben az években nem mellesleg többszörös Viva Comet- és Aranyzsiráf-jelöltek lettek, budapesti koncertjéhez az angol Placebo őket választotta vendégzenekarának, s mindeközben a Dalnokok ligáját is megnyerték. A 2006-os NEON hatalmas sikereket ér el, köszönhetően az olyan nótáknak, mint a Hajnalig még van idő, a Fogd a két kezem, a Szingli lány és a Barbie. 2011-ben jelenik meg a zenekar soron következő hatodik stúdió albuma, Instant Karma címmel. A csapat frontembere Muri Enikő. 2019-ben megjelent a Sputnik című nagylemez, olyan slágerekkel, mint például a Lélekgyilkos, Fekete fehér vagy az Alkohol.

Více informací

Epizody

Akusztik - Všechna vysílání
Dostupné epizody Brzy dostupné Skrýt budoucí epizody
Dostupné za 6 dní

Akusztik - Čt 26.03. 00:25

, M2, 65 minut

Akusztik - Čt 26.03. 00:25

Szőke Nikoletta. Csak dallam és a ritmus, tisztán. Akusztik koncert, jazzre hangolva. Szőke Nikoletta montreux-i versenygyőztes, Junior Prima díjas előadó, az ország egyik legnépszerűbb jazzénekesnője. Eddig hét szólólemeze jelent meg, a Moonglow címmel kiadott legutóbbinak a Grammy-díjas Helik Hadar volt a producere. A koncert során a magyar nyelvű saját dalok mellett a Moonglow dalait is hallhatja a közönség. Zenésztársai az ország legkiválóbb jazz zenészei közül kerültek ki, egytől-egyig mesterei hangszereiknek. A quartet vendége Balogh Roland, szintén Junior Prima díjas művész, a montreux-i jazzgitárverseny és a Six String Theory Gitárverseny győztese, a fiatal zenész generáció egyik legkiemelkedőbb egyénisége.

Dostupné za 5 dní

Akusztik - St 25.03. 02:35

, M2, 60 minut

Akusztik - St 25.03. 02:35

Produceller. Magyarország (2026). Az Apsons nevű családi zenekar 1995-ben alakult, ennek megfelelően már három évtizede áll színpadra saját szervezésű produkciókkal. Több alkalommal léptek már fel a zenekar egyik projektjével, a Produceller formációval is, amely szabadtéri színpadon és színházi körülmények között, mindig telt házas közönség előtt játssza a két zseniális legenda, Cserháti Zsuzsa és Máté Péter máig népszerű, örökzöld dalait. Az Akusztik színpadán szintén e két előadó műveiből válogattak.

Dostupné za 4 dny

Akusztik - Út 24.03. 00:25

Dostupné za 3 dny

Akusztik - Po 23.03. 03:55

, M2, 65 minut

Akusztik - Po 23.03. 03:55

Berkes Olivér. A Németországban született énekes-dalszerző tehetsége itthon már 2012-ben megmutatkozott, amikor is egy tehetségkutató versenyben egészen az elődöntőig menetelt. Ezek után nem meglepő, hogy azóta már több zenei műsorban is részt vett és a zenés színpadi világ sem áll messze tőle: állandó tagja az Orfeum Pesti Mulató, A Nagy Gatsby című műsorának. Első önálló dala 2014-ben jelent meg Első érintés címmel, amelyet előszeretettel játszottak a hazai rádiók. A Dal színpadára először 2016-ban Tóth Andival közösen lépett. A Seven Seas című dalukkal egészen a döntőig jutottak. Egy évvel később ismét színpadra állt, akkor a #háttérzaj című dalt Zävodival közösen adta elő. A Dal 2019-ben már szóló produkciójával igyekezett leénekelni a zsűrit a lábáról, Világítótorony című dalával. A Dal 2020 legjobb 30 dala közé jutott Visszakér a múlt című szám zenéjét Szepesi Zsolttal közösen szerezte Berkes Olivér, a dalszöveget Hujber Szabolcs írta.

Dostupné za 3 dny

Akusztik - Po 23.03. 01:10

, M2, 60 minut

Akusztik - Po 23.03. 01:10

Jazz különkiadás: Emingó. Magyarország (2025). Az Emingó zenekar szándéka a jazzt mint szemléletmódot képviselni, az elődök hagyatékát a tagok személyiségén átszűrve önazonosan megmutatni. Zenéjükben jellemzőek az ismétlődő, egyszerű világzenei dallamok, a 12/8-os afrikai ritmusok, a hiphopos groove-ok. Bár a témák és arranzsok igen konkrétak, a zenekar nagy hangsúlyt helyez az improvizációra a szólókban. Túlnyomórészt saját szerzeményeket játszanak.

Dostupné za 1 den

Akusztik - Pá 20.03. 23:30

, M2, 65 minut

Akusztik - Pá 20.03. 23:30

Produceller. Magyarország (2026). Az Apsons nevű családi zenekar 1995-ben alakult, ennek megfelelően már három évtizede áll színpadra saját szervezésű produkciókkal. Több alkalommal léptek már fel a zenekar egyik projektjével, a Produceller formációval is, amely szabadtéri színpadon és színházi körülmények között, mindig telt házas közönség előtt játssza a két zseniális legenda, Cserháti Zsuzsa és Máté Péter máig népszerű, örökzöld dalait. Az Akusztik színpadán szintén e két előadó műveiből válogattak.

Dostupné za 32 min

Akusztik - Čt 19.03. 23:30

, M2, 60 minut

Akusztik - Čt 19.03. 23:30

Edda. Akusztik Legendák - ezúttal színpadon a rockveterán Edda! Az Edda Művek Magyarország egyik leghíresebb rockegyüttese. 1980-tól Edda Művek a nevük, és ezt tekintjük a zenekar születési évének „országosan". A zenekar nevében a „művek" szó azt szimbolizálja, hogy az együttes Miskolcon, egy tipikus északkelet-magyarországi iparvárosban - az „acélvárosban" - kezdte pályafutását. A lemezeladást nézve Magyarország egyik legsikeresebb rockcsapata lett. Szinte valamennyi lemezük "bearanyozódott". Ők voltak az elsők, akiknek vidéki létükre sikerült megtörniük a fővárosi bandák egyeduralmát. Az együttes évente közel száz alkalommal lép fel országszerte, valamint a környező országok magyarlakta területein. Az Akusztik Legendák koncerten különleges hangszereléssel hallhatók a jól ismert slágerek.

Akusztik - Čt 19.03. 00:25

, M2, 65 minut

Akusztik - Čt 19.03. 00:25

Kies. Csak dallam és a ritmus, tisztán. A legendás akusztik műsor visszatért, a legnagyobb hazai sztárokkal az M2 Petőfi TV-n az A38 hajó színpadán.

Akusztik - St 18.03. 02:30

, M2, 65 minut

Akusztik - St 18.03. 02:30

Halper - Hendrix World. Magyarország (2026). A „Halper – Hendrix World” a gitáros Halper László új formációja, mellyel Jimi Hendrix zenéjét nemcsak jazz, hanem világzenei elemekkel is ötvözi. Az együttesben a ritmusszekciót a zenekarvezető két régi zenésztársa, a dobos Hajas László és a basszusgitáros Kosztyu Zsolt alkotja. A különleges hangzásvilágú produkcióban a formáció kiegészült Szokolay „Dongó” Balázzsal, a népi fúvós hangszerek mágusával.

Akusztik - St 18.03. 00:25

, M2, 70 minut

Akusztik - St 18.03. 00:25

Jazz különkiadás: Emingó. Magyarország (2025). Az Emingó zenekar szándéka a jazzt mint szemléletmódot képviselni, az elődök hagyatékát a tagok személyiségén átszűrve önazonosan megmutatni. Zenéjükben jellemzőek az ismétlődő, egyszerű világzenei dallamok, a 12/8-os afrikai ritmusok, a hiphopos groove-ok. Bár a témák és arranzsok igen konkrétak, a zenekar nagy hangsúlyt helyez az improvizációra a szólókban. Túlnyomórészt saját szerzeményeket játszanak.

Zobrazit další

O pořadu