Akusztik - Št 25.12. 03:55
Szőke Nikoletta. Magyarország (2023). Szőke Nikoletta a 2005-ös Montreux Festival nemzetközi énekversenyének első helyezettje és közönségdíjasa. Junior Prima-díjas énekesnő, az ország egyik legnépszerűbb jazz-előadója. Lépett már fel többek között New York-ban, Tokióban, Londonban, Koppenhágában és Berlinben, énekelt Michel Legrandnal és Bobby McFerrinnel. 2017-ben jelent meg első saját, magyar nyelvű szerzeménye, “Az út hadd vigyen” címmel, azóta folyamatosan születnek saját dalai. A Dal 2021-ben országosan is bemutatkozott dalszerzőként nagy sikerrel “Új esély” című számával. A Petőfi Akusztik színpadára vadonatúj műsorral készült, a korábbi hagyományos jazz hangzást felváltják a latinos, jazzes, R’n’B dallamokból és ritmusokból kialakított újfajta hangzásvilág. Több olyan dalt is hallhat a közönség, melyet itt adnak elő először. Zenésztársai az ország legjobb zenészei közé tartozó jazz-és popzenészek, vendége pedig a népszerű énekes, a "swing hercegeként” is ismert Gájer Bálint. Szőke Nikoletta az Akusztikban, az M2 Petőfi TV-ben.
Viac informáciíEpizódy
Akusztik - Všetky vysielania
Akusztik - Št 26.03. 00:25
Akusztik - Št 26.03. 00:25
Szőke Nikoletta. Csak dallam és a ritmus, tisztán. Akusztik koncert, jazzre hangolva. Szőke Nikoletta montreux-i versenygyőztes, Junior Prima díjas előadó, az ország egyik legnépszerűbb jazzénekesnője. Eddig hét szólólemeze jelent meg, a Moonglow címmel kiadott legutóbbinak a Grammy-díjas Helik Hadar volt a producere. A koncert során a magyar nyelvű saját dalok mellett a Moonglow dalait is hallhatja a közönség. Zenésztársai az ország legkiválóbb jazz zenészei közül kerültek ki, egytől-egyig mesterei hangszereiknek. A quartet vendége Balogh Roland, szintén Junior Prima díjas művész, a montreux-i jazzgitárverseny és a Six String Theory Gitárverseny győztese, a fiatal zenész generáció egyik legkiemelkedőbb egyénisége.
Akusztik - St 25.03. 02:35
Akusztik - St 25.03. 02:35
Produceller. Magyarország (2026). Az Apsons nevű családi zenekar 1995-ben alakult, ennek megfelelően már három évtizede áll színpadra saját szervezésű produkciókkal. Több alkalommal léptek már fel a zenekar egyik projektjével, a Produceller formációval is, amely szabadtéri színpadon és színházi körülmények között, mindig telt házas közönség előtt játssza a két zseniális legenda, Cserháti Zsuzsa és Máté Péter máig népszerű, örökzöld dalait. Az Akusztik színpadán szintén e két előadó műveiből válogattak.
Akusztik - Ut 24.03. 00:25

Akusztik - Po 23.03. 03:55
Akusztik - Po 23.03. 03:55
Berkes Olivér. A Németországban született énekes-dalszerző tehetsége itthon már 2012-ben megmutatkozott, amikor is egy tehetségkutató versenyben egészen az elődöntőig menetelt. Ezek után nem meglepő, hogy azóta már több zenei műsorban is részt vett és a zenés színpadi világ sem áll messze tőle: állandó tagja az Orfeum Pesti Mulató, A Nagy Gatsby című műsorának. Első önálló dala 2014-ben jelent meg Első érintés címmel, amelyet előszeretettel játszottak a hazai rádiók. A Dal színpadára először 2016-ban Tóth Andival közösen lépett. A Seven Seas című dalukkal egészen a döntőig jutottak. Egy évvel később ismét színpadra állt, akkor a #háttérzaj című dalt Zävodival közösen adta elő. A Dal 2019-ben már szóló produkciójával igyekezett leénekelni a zsűrit a lábáról, Világítótorony című dalával. A Dal 2020 legjobb 30 dala közé jutott Visszakér a múlt című szám zenéjét Szepesi Zsolttal közösen szerezte Berkes Olivér, a dalszöveget Hujber Szabolcs írta.
Akusztik - Po 23.03. 01:10
Akusztik - Po 23.03. 01:10
Jazz különkiadás: Emingó. Magyarország (2025). Az Emingó zenekar szándéka a jazzt mint szemléletmódot képviselni, az elődök hagyatékát a tagok személyiségén átszűrve önazonosan megmutatni. Zenéjükben jellemzőek az ismétlődő, egyszerű világzenei dallamok, a 12/8-os afrikai ritmusok, a hiphopos groove-ok. Bár a témák és arranzsok igen konkrétak, a zenekar nagy hangsúlyt helyez az improvizációra a szólókban. Túlnyomórészt saját szerzeményeket játszanak.
Akusztik - Pi 20.03. 23:30
Akusztik - Pi 20.03. 23:30
Produceller. Magyarország (2026). Az Apsons nevű családi zenekar 1995-ben alakult, ennek megfelelően már három évtizede áll színpadra saját szervezésű produkciókkal. Több alkalommal léptek már fel a zenekar egyik projektjével, a Produceller formációval is, amely szabadtéri színpadon és színházi körülmények között, mindig telt házas közönség előtt játssza a két zseniális legenda, Cserháti Zsuzsa és Máté Péter máig népszerű, örökzöld dalait. Az Akusztik színpadán szintén e két előadó műveiből válogattak.
Akusztik - St 18.03. 02:30
Halper - Hendrix World. Magyarország (2026). A „Halper – Hendrix World” a gitáros Halper László új formációja, mellyel Jimi Hendrix zenéjét nemcsak jazz, hanem világzenei elemekkel is ötvözi. Az együttesben a ritmusszekciót a zenekarvezető két régi zenésztársa, a dobos Hajas László és a basszusgitáros Kosztyu Zsolt alkotja. A különleges hangzásvilágú produkcióban a formáció kiegészült Szokolay „Dongó” Balázzsal, a népi fúvós hangszerek mágusával.
Akusztik - St 18.03. 00:25
Jazz különkiadás: Emingó. Magyarország (2025). Az Emingó zenekar szándéka a jazzt mint szemléletmódot képviselni, az elődök hagyatékát a tagok személyiségén átszűrve önazonosan megmutatni. Zenéjükben jellemzőek az ismétlődő, egyszerű világzenei dallamok, a 12/8-os afrikai ritmusok, a hiphopos groove-ok. Bár a témák és arranzsok igen konkrétak, a zenekar nagy hangsúlyt helyez az improvizációra a szólókban. Túlnyomórészt saját szerzeményeket játszanak.
O programe